Zseniálisak!

A sorozatos pozitív visszajelzések hatására hozták létre a kettejük alkotói csoportját, a KACS Műhelyt, amellyel alapvető emberi értékek és egy újfajta látásmód közvetítésére törekszenek. Foglalkozásaik azért is zseniálisak, mert gondolkodásra sarkallnak, megismerésre és felfedezésre buzdítanak, miközben aktuális témákat, ünnepeket dolgoznak fel.

Molnár Kata, 2017. március 3.

Aranynapok 

Bensőséges közelségbe hozta a kiállítás látogatóit egymáshoz, és az alkotó szemlélethez!!

Amikor először hallottam ezt a mozaikszót, a tekervényesség, a kapaszkodás, a friss hajtás jutott róla eszembe. Mivel azonban 2016-ban az utolsó (18 éven keresztül megrendezett) skanzenes Alkotónap egyik pályázója is volt a KACS műhely, sejtettem, hogy valamilyen huncutságot takar a név.
A Kreatív Alkotó Csoport az „Alkotó családok, családos alkotások” című pályázatra beküldött „Álom szőtte takaró”-val bensőséges közelségbe hozta a kiállítás látogatóit egymáshoz, és az alkotó szemlélethez.
Ahogy a szőlőről azért kell lemetszeni a kacsokat, hogy a gyümölcs annál inkább erőre kapjon, az Alkotónapon született álomszőtte mesék azért maradtak meg önállóan, hogy a családok haza vihessék az otthonokba is a takaró erejét, amit a közös alkotás során ők maguk kölcsönöztek neki.

Kustánné Hegyi Füstös Ilona, 2018. február 3.
A Szentendrei Szabadtéri Múzeum múzeumpedagógusa

 

Ha bárki őket választja, nem fog csalódni!

Több, mint 4 éve dolgozom a Hadikban és a Szatyorban, ezalatt az idő alatt sok szervezettel dolgoztunk együtt, hogy a legkisebbek is jól érezzék magukat nálunk. Nem könnyű megragadni, majd lekötni a gyerekek figyelmét, az pedig talán még nehezebb vállalkozás, hogy a programokban elrejtsünk művészeti oktatást, nyitottságra nevelést és még a végeredmény is olyan legyen, amit a gyerekek szívesen és büszkén visznek haza. Minden elismerésem a KACS Műhelyé, akik ezeknek mind megfelelnek, sőt még sokkal több mindennek is: figyelmesek, kedvesek, jó pedagógusok, akik a művészeti életben is otthon vannak. Ha bárki őket választja, nem fog csalódni!

Ott Anna, 2018. július 26.
A Hadik és a Szatyor Bár művészeti vezetője, a Margó Irodalmi Fesztivál és a Société Budapest meghatározó munkatársa

Outstanding!

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Proin eget felis sit amet arcu facilisis dignissim et sit amet arcu. Mauris dui risus, consequat vitae leo non, consectetur malesuada tortor. Ut mollis a velit et pretium. Aliquam ornare justo ut dui volutpat tincidunt. Sed tempor, neque in hendrerit ultrices, purus diam posuere dui, id fermentum risus felis a felis. Nulla bibendum dictum posuere.

Vanessa Fouler

Pretty girl